A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szecsuani bors. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szecsuani bors. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 5., hétfő

Áron féle rakott palacsinta gazdagon



Hozzávalók:

Fejenként három palacsintát sütünk a szokásos módon, ezt nem írom le, mindenki a saját receptje alapján szokta úgyis készíteni, aki meg nem tudja hogy kell esetleg a google a barátja. :)

500 g darált sertéshús
1 db hagyma
1 evőkanál szójaszósz
2 evőkanál olaj
1 evőkanál kukoricaliszt
200 g sajt (mi cheddart használtunk, de jó a trappista is)
vegeta
őrölt gyömbér
durvára őrölt szecsuani bors
fokhagymasó
szárított morzsolt chili
bors


Az apróra vágott hagymát az olajon a szecsuani borssal és a chilivel megpirítjuk, hozzátesszük a húst, a többi fűszert és a szójaszószt. Jól megkeverjük, teszünk rá egy fél pohár vizet és fedő alatt kis lángon 20 percig főzzük. A végén megszórjuk a kukoricaliszttel, hogy besűrűsödjön, átkeverjük és folyamatos keverés mellett még 5 percig főzzük. A sajt háromnegyedét felcsíkozzuk, a többit lereszeljük. A kiterített palacsintákba egy evőkanál húst és pár csík sajtot teszünk, majd feltekerjük, egy vékonyan kivajazott jénaiba tesszük, és a tetejét megszórjuk sajttal. Előmelegített sütőben 200 fokon, 10 percig sütjük.

2016. november 24., csütörtök

Keleti zöldséges hús



Hozzávalók:

600 g sertés karaj
diónyi gyömbér
 1 db chili
4 gerezd fokhagyma
1 dl száraz fehérbor
2 evőkanál olaj
1 evőkanál szójaszósz
200 g vegyes fagyasztott kínai zöldség
szecsuani bors
római kömény
curry
édeskömény mag
kínai fahéj
vegeta


A húst felcsíkozzuk, a gyömbért meghámozzuk és a tisztított fokhagymával együtt  összenyomjuk a kés lapjával. A wokban felforrósítjuk az olajat és beledobjuk a karikára vágott chilit, az összenyomott fokhagymát és gyömbért. Megpirítjuk, de nem várjuk meg, hogy barnulni kezdjen a fokhagyma, hanem beledobjuk a húst, kicsit pirítjuk, aztán rátesszük a fűszereket, majd ráöntjük a szójaszószt és a bort. Lefedjük, és főzzük amíg a hús majdnem puhára fől, aztán hozzá tesszük a zöldséget, és még főzzük 15 percig. Rizzsel vagy kínai tésztával tálaljuk.

2016. november 3., csütörtök

Dél- Kínai polip rizzsel



Hozzávalók:

0,5 kg fagyasztott polip
3 gerezd fokhagyma
diónyi gyömbér vagy kurkuma
1 db chili vagy erős paprika
főtt rizs négy személyre
300 g fagyasztott kínai zöldség keverék
1,5 dl rizsbor vagy sör
1 evőkanál méz vagy golden szirup
3 evőkanál olaj
vegeta
2 szem csillagánizs
1 db kínai fahéj
őrölt szecsuani bors



Felforrósítjuk az olajat a wokban és beletesszük az összetört kurkumát, chilit és fokhagymát, rövid ideig pirítjuk, de vigyázzunk a fokhagyma ne barnuljon meg. Rádobjuk a felkarikázott polipot, rászórjuk a többi fűszert, és rácsorgatjuk a szirupot, miután nagyjából lefőtt a lé, amit a polip engedett felöntjük a sörrel, és hozzátesszük a zöldségeket. Forrás után lassú tűzön főzzük amíg nagyjából el nem fő a leve, akkor hozzákeverjük a főtt rizst és tálaljuk.

2016. november 1., kedd

Kínai fűszerek

A kínai konyhából rengeteget tanultam, mivel Kínában egy olyan helyen zenéltem, ahol konyha is volt, és helyben főztek, ezért összebarátkoztam a szakácsokkal, vagy ahogy ott hívták őket a wok mesterekkel és próbáltam minél többet megtanulni, ellesni a szabadidőmben. Piacra is jártam, próbáltam az egzotikus dolgokat megvenni és igyekeztem mindent, amit csak lehetett megkóstolni, illetve kideríteni, hogy mitől olyan az íze amilyen. Az alap kínai dolgokat, hogy a szószos hús ételek jó részét fokhagymával, gyömbérrel és chilivel kezdik készíteni, illetve hogy a szójaszószt sokat használják, általában sokan ismerik. A kínai ötfűszer keverék ami szecsuani borsból, csillagánizsból, római köményből, szegfűszegből és kínai fahéjból áll elég híres, de a kínaiak által használt rengeteg fűszert én sem ismerem mind, most egy párat azért bemutatok.

A szecsuani bors  (Zanthoxylum piperitum) nem a borsfélék családjába, hanem a rutafélék családjába tartozik, Kína Szecsuan tartományában őshonos, a kínai konyha alapfűszere, húsokhoz, zöldségekhez egyaránt használják. Nagyon érdekes fűszer, ha egészben főzzük bele az étekbe és valaki ráharap, elzsibbasztja a nyelvet, ezért van aki nem is kedveli. Én nagyon szeretem, és sokat használom őrölve, hogy kiküszöböljem a ráharapást, viszont mivel így nem árulják, egy kitisztított bors darálóba tettem, és remekül használható.

Csillagánizs   (Illicium verum) az illiciumok családjába tartozó örökzöld fa, Kínában őshonos. A termését használjuk fűszer és gyógynövény is. Sütemények, gyümölcslevesek, kompótok és alkoholos italok készítésénél elterjedt. Magyarországon többet használják a virágkötők, mint a szakácsok, de azért beszerezhető. Sokan meglepődnek rajta, ha húsokhoz használom, pedig a kínai konyhában ez elterjedt, csak a magyaroknak furcsa.



Római kömény   (Cuminum cyminum) a zellerfélék családjába tartozó, egynyári, Ázsiában őshonos fűszer és gyógynövény. A növény magját árulják, egészben és őrölve is használjuk, kinézetre hasonlít a köménymaghoz, de az íze egész más. Húsokhoz, zöldségekhez, mártásokhoz, levesekhez és tojásételekhez is jól illik.

Szegfűszeg   (Syzygium aromaticum) a mirtuszfélék családjába tartozó örökzöld cserje, a Maluku szigeteken (Indonézia) őshonos. A fűszert a zsenge virágbimbók szárításával készítik, árulják egészben is és őrölve is. Húsok, mártások, páclevek, sütemények és italok is ízesíthetők vele. Magyarországon inkább csak édességekhez és likőrökhöz használják.

Fahéj   (Cinnamomum verum) a babérfélék családjába tartozó, örökzöld fa, Délkelet Ázsiában honos. Fűszerként a fa ágainak lefejtett kérgét, darabokra vágva, vagy őrölve árulják. Két fajta fahéj is használatos, Európában a ceyloni fajta terjedt el mely enyhébb pikánsabb ízű, míg a kínai fajta (Cinnamomum cassia) csípősebb ízű, ha nem őrölve vesszük akkor úgy lehet megkülönböztetni, hogy az Európában használt fajta vékony papírszerű, míg a kínai 1 mm-nél vastagabb keményebb. A magyar konyha édes ételekhez, süteményekhez és italokhoz használja, de Ázsiában mindenféle sós ételt és húsokat is ízesítenek vele.
                                       Európában használt (Cinnamomum verum)
                                      Kínai (Cinnamomum cassia)

Gyömbér   (Zingiber officinale) a gyömbérfélék családjába tartozó, évelő növény, Dél Kínában őshonos. A növény gyökerét használjuk, kapható frissen, szárítva, valamint szárítva és őrölve is. Nekem mindhárom fajta van itthon és felváltva az étel jellegétől függően használom őket. Levesek, főzelékek, húsok, mártások, sütemények és likőrök is készülhetnek ízesítésével.



Szezámmag   (Sesamum Indicum) egy méter magas, egyéves, lágyszárú trópusi növény magja. Indiában őshonos, de Kínában is évezredek óta termesztik. A növény magját fogyasztjuk, hántolatlanul, hántolva, durván őrölve, és olajnak préselve. Az európai konyha, csak a péksütemények, rágcsálni valók tetejére hintve használja, de a keleti világ nagyon sokféleképp hasznosítja. Húsokhoz, salátákhoz, szószokba, édességekhez is használhatjuk, az olajjal pedig főzhetünk úgy mintha napraforgó olaj lenne.
Szójaszósz   a szójabab (Glycine max) nevű Kelet Ázsiában honos, a hüvelyesek családjába tartozó lágyszárú, egynyári növényből készül. A babból egy hosszú és bonyolult sok lépcsős gyártási folyamat végére készül el a szójaszósz,ami a kínai konyha alapja. Szinte minden ételbe tesznek belőle, több változata is van, világosabb és hígabb, sötétebb és sűrűbb. Én a sötétebb és sűrű szójaszószt kedvelem, amit kínai boltokban lehet csak beszerezni, és a legtöbb ételbe én is teszek, de persze nem mindenbe.