Szeretek főzni! Blogot irni viszont nem. Ezért megkértem a feleségem, (aki ebben járatos) hogy segitsen nekem. Tehát, én főzök, ő meg megirja a bejegyzéseket. :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyömbér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyömbér. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. december 4., vasárnap
Kínai zöldbabos csirkeszárny
Hozzávalók:
0,5 kg csirkeszárny
300 g zöldbab
1 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál napraforgó olaj
4 gerezd fokhagyma
diónyi gyömbér
1 db kurkuma
1 db chili paprika
2 dl világos sör
2 evőkanál szójaszósz
kínai ötfűszer keverék
bors
curry
só
A gyömbért és a kurkumát meghámozzuk, a fokhagymát megpucoljuk, a kés lapjával összenyomjuk és a felforrósított olajon a darabolt chilivel megpirítjuk. A kétféle olaj azért kell, mert olíva olajon nem pirítunk, viszont ha a napraforgó olajhoz teszünk egy kis olíva olajat a végén, akkor a jellegzetes íze érződni fog.Tehát amikor megpirítottuk a napraforgóolajon, és vigyáztunk, hogy a fokhagyma ne barnuljon meg, utána beletesszük az olívaolajat is. Beletesszük a háromba vágott csirke szárnyakat (a szárnyvégeket is, mert jó ízt ad neki), jól átforgatjuk, ráöntjük a szójaszószt, megszórjuk curryvel, sóval, és borssal. Többször átkeverjük alaposan, hogy a fűszeres lé mindenhol rápiruljon. Utána ráöntjük a sört, hozzátesszük a megtisztított és feldarabolt zöldbabot, és fél órát, kis lángon, fedő alatt főzzük. A végén meghintjük a keményítővel, és apróra vágott zsályát szórunk rá, összekeverjük és még 5 percet főzzük, rizzsel tálaljuk.
Címkék:
chili,
csirkeszárny,
étel,
finom,
fokhagyma,
gyömbér,
kurkuma,
olívaolaj,
sör,
szójaszósz,
zöldbab
2016. november 24., csütörtök
Keleti zöldséges hús
Hozzávalók:
600 g sertés karaj
diónyi gyömbér
1 db chili
4 gerezd fokhagyma
1 dl száraz fehérbor
2 evőkanál olaj
1 evőkanál szójaszósz200 g vegyes fagyasztott kínai zöldség
szecsuani bors
római kömény
curry
édeskömény mag
kínai fahéj
vegeta
A húst felcsíkozzuk, a gyömbért meghámozzuk és a tisztított fokhagymával együtt összenyomjuk a kés lapjával. A wokban felforrósítjuk az olajat és beledobjuk a karikára vágott chilit, az összenyomott fokhagymát és gyömbért. Megpirítjuk, de nem várjuk meg, hogy barnulni kezdjen a fokhagyma, hanem beledobjuk a húst, kicsit pirítjuk, aztán rátesszük a fűszereket, majd ráöntjük a szójaszószt és a bort. Lefedjük, és főzzük amíg a hús majdnem puhára fől, aztán hozzá tesszük a zöldséget, és még főzzük 15 percig. Rizzsel vagy kínai tésztával tálaljuk.
2016. november 21., hétfő
Gyömbéres ragúleves
Hozzávalók:
300 g disznóhús
1 db hagyma
diónyi gyömbér
100 g szárzeller
100 g barna csiperke
1 db kaliforniai paprika
0,5 karórépa
0,5 bébicukkini
3 db burgonya
rozmaring ág
fokhagymasó
bors
curry
1 db leveskocka
só
A húst vékonyan felcsíkozzuk és 2 l vízben a leveskockával és a fűszerekkel feltesszük főzni. A gyömbért meghámozzuk és nagyon apróra vágjuk, és a szintén nagyon apróra vágott hagymával együtt beletesszük a levesbe. A szárzellert és a gombát felkarikázzuk, a karórépát felcsíkozzuk, a burgonyát kockázzuk és mindet hozzáöntünk és főzzük félórát. A paprikát és a cukkinit felcsíkozzuk és beletesszük a levesbe, egy percig főzzük, majd lekapcsoljuk. Ez a leves így is elég sűrű, nem kell bele tészta.
2016. november 11., péntek
Surimi rámen
A kisebb fiam Domi mostanában rengeteg japán novellát, mangát olvas és animékat néz, ott pedig ráment fogyasztanak rendszeresen. Mivel ő elég rossz evő és nagyon sovány, ezért próbálok olyasmiket főzni, amiket szeret. Az ő kérésére néztem utána a rámennek, és nagyon megtetszett, mert finom és gyorsan kész. Ez egy tésztából és alapléből álló étel, amiben általában zöldségek és valamilyen hús is van. Akit jobban érdekel a wikipédia részletesen leírja. A surimi halpépből készült rákhúst utánzó kinézetű rudacska, minden étel, amit rákkal el lehet készíteni, surimivel is elkészíthető.
Hozzávalók:
200 g surimi rákrudacska
300 g fagyasztott vegyes kínai zöldség
diónyi gyömbér
3 gerezd fokhagyma
1 kávéskanál curry
őrölt szecsuani bors
1 evőkanál malátaecet
őrölt csípős paprika vagy chili
só
125 g rámen tészta
A surimi rudakat felkarikázzuk és 1,5 l vízben feltesszük főni, beletesszük a megtisztított és összetört gyömbért és fokhagymát, a zöldségeket és a fűszereket. Beleöntjük a malátaecetet, kis lángon negyed órát főzzük, majd beletesszük a tésztát és 5 percig főzzük. Aki tudja használni, eheti evőpálcikával is.
2016. november 4., péntek
Kínai csirkemell üvegtésztával
Hozzávalók:
0,5 kg csirkemell
diónyi gyömbér
4 gerezd fokhagyma
2 db chili
3 evőkanál olaj
300 g fagyasztott vegyes kínai zöldség
1 dl félbarna sör
200 g üvegtészta
1 evőkanál golden szirup vagy méz
szecsuani bors
curry
római kömény
zöld fűszer keverék
vegeta
A wokban felhevített olajba beledobjuk az összetört gyömbér,t fokhagymát és chilit, és megpirítjuk, de vigyázunk, hogy ne barnuljon meg a fokhagyma mert akkor keserű lesz. Beletesszük az apróra vágott csirkemellet, megszórjuk a fűszerekkel, rácsorgatjuk a szirupot és kicsit pirítjuk. Felöntjük a sörrel és beletesszük a zöldségeket, húsz perc főzés után,ha túlságosan lefőtt a lé felöntjük még egy kis sörrel ha addigra nem ittuk meg, ha mégis bontsunk egy másikat. Hozzátesszük az üvegtésztát, lefedjük, lekapcsoljuk, 5 percig állni hagyjuk, az egészet összekeverjük és tálaljuk.
2016. november 1., kedd
Kínai fűszerek
A kínai konyhából rengeteget tanultam, mivel Kínában egy olyan helyen zenéltem, ahol konyha is volt, és helyben főztek, ezért összebarátkoztam a szakácsokkal, vagy ahogy ott hívták őket a wok mesterekkel és próbáltam minél többet megtanulni, ellesni a szabadidőmben. Piacra is jártam, próbáltam az egzotikus dolgokat megvenni és igyekeztem mindent, amit csak lehetett megkóstolni, illetve kideríteni, hogy mitől olyan az íze amilyen. Az alap kínai dolgokat, hogy a szószos hús ételek jó részét fokhagymával, gyömbérrel és chilivel kezdik készíteni, illetve hogy a szójaszószt sokat használják, általában sokan ismerik. A kínai ötfűszer keverék ami szecsuani borsból, csillagánizsból, római köményből, szegfűszegből és kínai fahéjból áll elég híres, de a kínaiak által használt rengeteg fűszert én sem ismerem mind, most egy párat azért bemutatok.
A szecsuani bors (Zanthoxylum piperitum) nem a borsfélék családjába, hanem a rutafélék családjába tartozik, Kína Szecsuan tartományában őshonos, a kínai konyha alapfűszere, húsokhoz, zöldségekhez egyaránt használják. Nagyon érdekes fűszer, ha egészben főzzük bele az étekbe és valaki ráharap, elzsibbasztja a nyelvet, ezért van aki nem is kedveli. Én nagyon szeretem, és sokat használom őrölve, hogy kiküszöböljem a ráharapást, viszont mivel így nem árulják, egy kitisztított bors darálóba tettem, és remekül használható.
Csillagánizs (Illicium verum) az illiciumok családjába tartozó örökzöld fa, Kínában őshonos. A termését használjuk fűszer és gyógynövény is. Sütemények, gyümölcslevesek, kompótok és alkoholos italok készítésénél elterjedt. Magyarországon többet használják a virágkötők, mint a szakácsok, de azért beszerezhető. Sokan meglepődnek rajta, ha húsokhoz használom, pedig a kínai konyhában ez elterjedt, csak a magyaroknak furcsa.
A szecsuani bors (Zanthoxylum piperitum) nem a borsfélék családjába, hanem a rutafélék családjába tartozik, Kína Szecsuan tartományában őshonos, a kínai konyha alapfűszere, húsokhoz, zöldségekhez egyaránt használják. Nagyon érdekes fűszer, ha egészben főzzük bele az étekbe és valaki ráharap, elzsibbasztja a nyelvet, ezért van aki nem is kedveli. Én nagyon szeretem, és sokat használom őrölve, hogy kiküszöböljem a ráharapást, viszont mivel így nem árulják, egy kitisztított bors darálóba tettem, és remekül használható.
Csillagánizs (Illicium verum) az illiciumok családjába tartozó örökzöld fa, Kínában őshonos. A termését használjuk fűszer és gyógynövény is. Sütemények, gyümölcslevesek, kompótok és alkoholos italok készítésénél elterjedt. Magyarországon többet használják a virágkötők, mint a szakácsok, de azért beszerezhető. Sokan meglepődnek rajta, ha húsokhoz használom, pedig a kínai konyhában ez elterjedt, csak a magyaroknak furcsa.
Római kömény (Cuminum cyminum) a zellerfélék családjába tartozó, egynyári, Ázsiában őshonos fűszer és gyógynövény. A növény magját árulják, egészben és őrölve is használjuk, kinézetre hasonlít a köménymaghoz, de az íze egész más. Húsokhoz, zöldségekhez, mártásokhoz, levesekhez és tojásételekhez is jól illik.
Szegfűszeg (Syzygium aromaticum) a mirtuszfélék családjába tartozó örökzöld cserje, a Maluku szigeteken (Indonézia) őshonos. A fűszert a zsenge virágbimbók szárításával készítik, árulják egészben is és őrölve is. Húsok, mártások, páclevek, sütemények és italok is ízesíthetők vele. Magyarországon inkább csak édességekhez és likőrökhöz használják.
Fahéj (Cinnamomum verum) a babérfélék családjába tartozó, örökzöld fa, Délkelet Ázsiában honos. Fűszerként a fa ágainak lefejtett kérgét, darabokra vágva, vagy őrölve árulják. Két fajta fahéj is használatos, Európában a ceyloni fajta terjedt el mely enyhébb pikánsabb ízű, míg a kínai fajta (Cinnamomum cassia) csípősebb ízű, ha nem őrölve vesszük akkor úgy lehet megkülönböztetni, hogy az Európában használt fajta vékony papírszerű, míg a kínai 1 mm-nél vastagabb keményebb. A magyar konyha édes ételekhez, süteményekhez és italokhoz használja, de Ázsiában mindenféle sós ételt és húsokat is ízesítenek vele.
Európában használt (Cinnamomum verum)
Kínai (Cinnamomum cassia)
Gyömbér (Zingiber officinale) a gyömbérfélék családjába tartozó, évelő növény, Dél Kínában őshonos. A növény gyökerét használjuk, kapható frissen, szárítva, valamint szárítva és őrölve is. Nekem mindhárom fajta van itthon és felváltva az étel jellegétől függően használom őket. Levesek, főzelékek, húsok, mártások, sütemények és likőrök is készülhetnek ízesítésével.
Szezámmag (Sesamum Indicum) egy méter magas, egyéves, lágyszárú trópusi növény magja. Indiában őshonos, de Kínában is évezredek óta termesztik. A növény magját fogyasztjuk, hántolatlanul, hántolva, durván őrölve, és olajnak préselve. Az európai konyha, csak a péksütemények, rágcsálni valók tetejére hintve használja, de a keleti világ nagyon sokféleképp hasznosítja. Húsokhoz, salátákhoz, szószokba, édességekhez is használhatjuk, az olajjal pedig főzhetünk úgy mintha napraforgó olaj lenne.
Szójaszósz a szójabab (Glycine max) nevű Kelet Ázsiában honos, a hüvelyesek családjába tartozó lágyszárú, egynyári növényből készül. A babból egy hosszú és bonyolult sok lépcsős gyártási folyamat végére készül el a szójaszósz,ami a kínai konyha alapja. Szinte minden ételbe tesznek belőle, több változata is van, világosabb és hígabb, sötétebb és sűrűbb. Én a sötétebb és sűrű szójaszószt kedvelem, amit kínai boltokban lehet csak beszerezni, és a legtöbb ételbe én is teszek, de persze nem mindenbe.
2016. október 15., szombat
Vendég váró
Az alábbi 6 étel egyetlen vacsora részei voltak. Így talán érthető a kisebb mennyiség összetevőnként.
Címkék:
étel,
finom,
gomba,
gyömbér,
kaja,
kelt tészta,
kínai kaja,
marhahús,
paradicsom,
pogácsa,
rámen tészta,
spárga,
steak,
tintahal karika,
tőkehal filé,
zöldbab
Kínai tintahal karika rámen tésztával
Hozzávalók:
fél kg fagyasztott tintahalkarika
250 g rámen tészta
egy nagyobb darab gyömbér
4 gerezd fokhagyma
fél kaliforniai paprika
3 evőkanál olaj
2 evőkanál szójaszósz
curry
vegeta
római kömény
őrölt szecsuani bors
friss kakukkfű
A wokba dobáljunk bele az összetört gyömbért, fokhagymát, az összevágott paprikát és pirítsuk meg az olajon, de ne égessük meg. Öntsük bele a tintahalkarikákat (nem kell kiolvasztani) hintsük meg a fűszerekkel, öntsük rá a szójaszószt, forgassuk át párszor, majd tegyünk rá fedőt. 10-15 percig főzzük, ha nem ereszt elég levet öntsünk rá kevés vizet, majd tegyük rá a rámen tésztát, fedjük le, és húzzuk le a lángról. 10 percig hagyjuk állni, Mély tálkákban tálaljuk, és meghintjük apróra vágott friss kakukkfűvel és petrezselyemmel.
2016. október 11., kedd
Kínai gombás hús rízzsel
Hozzávalók:
0,5 kg sertés lapocka
300 g erdei gomba (de jó a bolti is)
diónyi hámozott gyömbér
1-2 chilli paprika
4 gerezd fokhagyma
szója szósz
1,5 dl világos sör
0,5 dl olaj
só
szecsuani bors
kínai fűszerkeverék (csillagánizs, fahéj, édesköménymag, római kömény, stb.)
rizs
Előmelegített wokba beleöntjük az olajat, és beledobjuk az össze zúzott gyömbért, fokhagymát és a felszeletelt chilli paprikát. Fél percig pirítjuk , de ügyeljünk rá hogy ne égjen meg a fokhagyma, mert az elront mindent. A felkockázott húst dobjuk rá, fakanállal forgassuk át párszor, szórjuk rá a sót a fűszereket és a szója szószt. Nagy lángon addig főzzük amíg el nem kezd lekapni az aljára, akkor ráöntjük a sört. Miután felforrt dobjuk rá a gombát, és fedő alatt főzzük kis lángon míg a hús meg nem puhul. Ha a szaft túl híg lenne, egy kevés kukoricakeményítővel besűríthetjük. Rizst főzünk mellé, ha pálcikával akarjuk enni, akkor kásásra főzzük.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

















